(írta Bajka Ágnes, 2010-ben)
A háború után, az 1945 utáni években, Péter és én egymástól függetlenül, de hasonlóan különösen nehéz körülmények között éltünk. Én Sárospatakon éltem 14 éves koromig, Péter Pécsen. Korán kellett feln?tté válnunk. Édesapám 45 tavaszán, Nagyapám az ?szén halt meg. Édesanyám 3 gyerekkel maradt özvegyen. Nagyapánk még megérte, hogy a fiát és els? unokáját elvesztette. Azt is átélte, hogy mindenét, a semmib?l összedolgozott vagyonát elvették, de úgy, hogy mikor meghalt a családnak nem volt pénze egy síremlékre. Mint hadiárváknak, két öcsémnek és nekem meghagytak 100 hold földet a több ezer holdas családi birtokból. A kivetett nagyon magas adók miatt hamarosan fel kellett adnunk még azt is. Az én dolgom volt (12 évesen), biciklivel, a 12 km-re lev? tanyára lejárni és intézkedni a földön dolgozó munkások ügyeir?l, mert Édesanyánk férjhez ment és kisbabát várt. Nevel?apánk, aki jogot végzett és a Földm?velési Minisztériumnak dolgozott Zemplén megyében 1949-ig, jó el?relátással javasolta, hogy költözzünk Budapestre, ahol nem ismernek bennünket. Így el is kerültük a kitelepítést. Budán laktunk, társbérletben, üres telkeket béreltünk, ezeken mindent megtermeltünk magunknak és állatainknak. Még tüzel?anyag fuvarozással is foglalkoztunk. Rengeteget dolgoztunk, jól meg is er?södtünk mindannyian, de legalább ennivalónk volt a legvadabb kommunizmus ideje alatt is. Egyetemr?l persze szó sem lehetett. Kés?bb filmnyomással kezdtünk foglalkozni. Így kerültem le Pécsre, ahol egy korházban dolgoztam 1956 januárjában. Indulásom el?tt Édesanyám figyelmeztetett, hogy Bajkáékat keressem fel, akik régi barátok voltak.
Így találkoztam Péterrel, aki akkor munkaszolgálatos volt Komlón. Els? találkozásunkkor felgyalogoltunk a havas Mecsek tetején lév? Kikelet szállodáig, ahol ittunk valamit és mire visszaértünk az Antónia utcába, sorsunk meg volt pecsételve.
Néhány hónapig tartó, f?leg levelezésb?l álló kapcsolatunk, 2 vagy 3 Péter motorbiciklivel megkockáztatott látogatása, (nem volt igazolványa) nem vezetett komoly tervek felé. Mindkett?nk családjának szüksége volt ránk a megélhetés biztosítására. Különösen Péterék roppant nehezen éltek. T?le tudtuk meg a velük történ? meghurcoltatást, ami akkor már 10 éve tartott. A sors ?t is rákényszeríttette, hogy egészen gyerekkorától kezdve dolgozzon Apjával és hamarosan a maga erejéb?l ennivalót, szerezzen a családnak. Legyen az csirke vagy nyúlketrec készítés és tenyésztés, sz?l?-munka, borkészítés és eladás, mindent meg kellett tanulnia és csinálnia. Épített egy angol WC-t a villában, (miel?tt elvették), s amihez Apjával ástak és falaztak egy új emészt?gödröt. A régi pöce-gödör felé épített Péter egy épületet, ebb?l lett a m?helye. A gödröt kitisztította, és abba rejtették el a Varga üzemb?l hazacsempészett szerszámokat és értékes alkatrészeket (amik a saját tulajdonuk volt), de Gyuszi bácsi és Bébá már tudták, hogy a vállalatot is el fogják kobozni. Ezeket az elrejtett dolgokat kés?bb értékesítették. Péter elkezdett rádiójavítással is foglalkozni, ami nagy szerencse volt, mert behívása után, mikor a komló-i bányába került, sikerült a felszínen dolgoznia, mint rádió szakért?. Ez bizonyos szabadságot is jelentett, id?nként haza tudott látogatni. Jóllehet hogy ez veszélyes is volt, mivel a „szökevényeket” kivégzéssel fenyegették. Egyszer le is tartóztatták. Szerencséje volt, valaki látta és elment Apjához, aki felkereste Gy?z? bácsit, Péter civil f?nökét és pártfogóját, aki a rend?rségen nagy csete-patét rendezett, hogy Péter nélkül le kell a bányát állítani. Így megmenekült. Évekig volt rémálma err?l az epizódról. Ez különben sok emigránssal el?fordult, hogy évekig azt álmodtuk, hogy visszamentünk Magyarországra és többet nem tudtunk távozni. 1956 ?szén, a forradalom leverése után minden reményünk elveszett egy jobb élet kialakulására. Péter Karácsonykor, Feri barátjával Ausztriába menekült. Sándi öcsém és én követtük István öcsémet Január 13-án, de akkor már csak Jugoszlávián keresztül lehetett menni. Menekült táborban voltunk a nyárig, míg végre tovább engedtek. Svájcba kerültünk, ahol István már egy nagyon kedves svájci családnál lakott, akik minket is befogadtak. Sándi és én a család nyomdájában dolgoztunk. István befejezte a gimnáziumot és ösztöndíjat kapott a Zurich-i Politechnikum elvégzéséhez. Péterék Kanadába mentek, ahol kapott munkát az Ottawa egyetem electro-physiologiai szakán. Az élettani tanszéket akkor Dr. Beznák vezette, és felesége Margaret is vele dolgozott. ?k Debrecenb?l kerültek Kanadába, s ?k segítettek Péternek megkapni a technikusi állást. Gyorsan kellett angolt tanulnia, hogy elkezdhesse az egyetemet.
1957 ?szén Péter Édesapja írt nekem, hogy Péter keresett. Neki is írt, hogy én kerestem. (nem volt igaz) Elkezdtünk levelezni, és Karácsonykor eljegyeztük egymást. 1958 júliusában hajóval mentem Kanadába. Öcséimet nehéz szívvel de Svájcot, bár gyönyör?nek találtam, szívesen hagytam el, nem szerettem volna ott élni. Augusztus 16-án volt a sajátmagunk által rendezett esküv?nk, ahol sok barát de egyetlen családtag sem volt jelen.
Így kezdtük el közös életünket, most 52 évvel ezel?tt.
Kivettünk egy lakást és lassan berendezkedtünk. Rádöbbentünk, hogy lakásberendezés szempontjából Ottawa nagyon el volt maradva. Ami Európából jött az szép de nagyon drága volt. Péter elkezdett bútorokat készíteni, aztán lámpákat csináltunk magunknak. Kés?bb rafiával bevont szép formájú színes lámpákat gyártottunk, sok-sokszázat el is adtunk, és így otthon tudtam dolgozni és nevelni a hamarosan született 3 gyerekünket. Andy 1960-ban, Erika 61-ben és Miki 63-ban született. 61-ben Péter abbahagyta az egyetemet és vettünk egy házat, így volt helyünk a gyerekeknek meg az üzletnek is. Péter az alagsorban komoly m?helyt rendezett be. Nagy kert volt a gyerekeknek játszani. Péternek jó állása volt és a lámpaüzlet jövedelméb?l 64- ben és 72-ben haza tudtunk látogatni.
Közben, egy évvel esküv?nk után, 59-ben, vettünk egy megbízható autót és vakációnkat egy kontinensen átvezetett gyönyör?, felejthetetlen kirándulással töltöttük el. Azokat a helyeket akartuk látni, amiket Apáink könyveiben láttunk gyerekkorunkban, és ahova még legmerészebb álmunkban sem reméltünk eljutni. Ez sikerült is. Megismerve Kaliforniát elhatároztuk, hogy ott akarunk élni. Miután már rengeteg magyar menekültet befogadott az Egyesült Államok, nehezen sikerült ezt a tervet létrehozni. Csak 8 évvel kés?bb, 67-ben, 2 éves Puerto Rico-i tartózkodás után jutottunk el Kaliforniába. Olyan szerencsénk volt, hogy éppen akkor indult a San Franciskótól délre keletkez? Szilikon völgy, illetve egy óriási technikai fellendülés, amihez nagyon kellett a technikai munkaer?. Egy odakerül? barátunk ajánlatára els?-osztályon repültették Pétert interview-ra. Remek állást kapott és elintézték immigrációnkat is. Így kerültünk Los Altosba, ahol hamarosan házat vettünk, medencével és jó iskolákkal a közelben. Ott éltünk 30 évig, és neveltük fel gyerekeinket. Mikiék és Andy-ék még esküv?jüket is ott tartották. A szomszéd ház 72-ben eladó lett. Anyai nagynéném Manyi és férje Miklós megvették, és Brazíliából mellénk költöztek. Manyi most is ott lakik, 93 éves és változatlanul aranyos szomszéd. Ami pedig a legfontosabb, hogy ott kezdte el Péter az úszómedence üzletet, amib?l a mai napig is élünk. Ez viszont egy hosszabb történet..
Péter nagyon szerette munkáját az Ampex nev? vállalatnál. Rengeteget tanult. Kutató mérnökökkel volt körülvéve, érdekes és új technikai problémákkal kellett megharcolni. Ez a vállalat fejlesztette és gyártotta az els? stúdiókban és sportokban használt videó- felszereléseket, amik akkor óriási eredmények voltak. Olyan iramban fejl?dött a technika, hogy akkori mérnök kollegái is kezdtek elmaradni. 72-ben Péter elhatározta, hogy az addigi esti egyetem folytatása helyett felmond, és nappal jár mérnöki egyetemre, befejezi a még 2 hiányzó évét. Ezt azért is tehette, mert addigra, 69-89-ig, én is dolgoztam egy gyógyszerkutató intézetben, (Syntex) mint biológus. Ez a vállalat fedezte fel a baby pilulát és az Aléve nev? gyulladás elleni orvosságot. Nekem is szerencsém volt, az én szakmámban is rengeteg külföldi szakember kellett, érdekesek voltak a munkatársak, nagyon sok barátot és barátn?t találtunk ebben az id?ben. Gyerekeinkhez csak iskola után kellett valakit felfogadni, aztán azt is kin?tték. Ebben az id?ben kezdtünk el sízni és csónakot vettünk, hogy a gyerekeink vízisízhessenek.
Mikor Péter egyetemre járt, mellék-munkaként elkezdett úszómedence felszereléseket felújítani. Ezzel elég jól lehetett keresni, mert itt nagyon megfizetik a szerel?ket, akiknek szaktudása van. Addigra Péter már kitanult mindent a saját medencénken és arra is rádöbbent, hogy ez az ipar évtizedekkel van elmaradva. El?ször a saját medencék felszerelését modernizálta, kés?bb kezdte eladni ismer?söknek az új technológiát. Lényege röviden, hogy épített motorokkal vezérelhet? szelepeket és egy elektronikus vezérl? és id?zít? berendezést, ami szabályozta, hogy mikor és hogyan áramoljon a medence vize. Különösen fontos volt azoknál a medencéknél, ahol Jakuzzi vagy napmelegít? elemek voltak, hogy önm?köd?en be lehessen mindezt állítani. Ez volt Péter kés?bbi vállalatának az alapja és sokáig senki más nem tudott versenyezni vele.
A gyártást el?ször a garázsunkban kezdtük el, mindannyian forrasztottunk. Kés?bb egy vállalatnál kiadó pár helységet bérelt ki Péter és felvette els? munkásait. Aztán ? is teljes id?ben ott dolgozott és 1976-ban megalakult a COMPOOL vállalat. Ahogy a kereslet n?tt és egyre több hely kellett, Péter felvett egy kölcsönt a házunkra, (minden ellenkezésem ellenére) és betársult egy ipari épület megépítésébe, ahova a vállalatát is be tudta költöztetni. Mikor ’86- ban ezt az épületet eladták, a nyereségb?l vettünk egy-egyedül álló ipari épületet és nagy részét kiadva odaköltözött a Compool is. A bérekb?l fizette a hitelkölcsönöket, de a tulajdon jogot megtartottuk. Ahogy a vállalat n?tt, már nem kellett mindent visszafektetni bele, végre Péter is tudott tisztességes fizetést adni magának. Akkor kezdett el Andy fiunk is az Apjával dolgozni. Nagyon tehetséges Andy, s az addigra elterjedt számítógéppel végzett adminisztrációs munkákat, szállítást és a vev?kkel való foglalkozást teljesen átvette Pétert?l. Ez tette lehet?vé, hogy 1988-tól kezd?d?en minden évben Európába tudtunk utazni, mármint Péter és én.
A 90-es évek voltak a legjobb éveink. Gyerekeink feln?ttek, Erika biológus lett és az orvoskutató pályán dolgozott évekig. Miki gépészmérnöki pályát választott. Mindkett? elvégezte a Master Business diplomát és nagyon jól befutott a szakmájában. Két-két gyerek van náluk, Andy-éknél egy lány, Melissza most 17 éves. Mind hárman szép saját házaikban laknak. Miután az egész család sízik minden hétvégén Squaw Valley-ban, van öröklakásunk nekünk ’80 óta. Erikáéknak és Mikiéknek ’86 óta. Úgy gyerekeinkre, mind az 5 unokánkra nagyon büszkék vagyunk. Melissza „snow-boardozik” a másik 4, 8-16 éves és 2-3 éves koruk óta síznek, és komolyan versenyeznek. 1995-ben Péternek ajánlatot tettek, hogy megveszik a Compool vállalatát. Gyerekeink közül egyik sem akarta tovább folytatni, s ha Péter nyugdíjba akart menni, ez volt a legjobb megoldás. Megegyeztek úgy, hogy a vétel után Péter még 5 évig vezesse a vállalatot. 2000-ben költöztünk közelebb a hegyekhez és a már azon a környéken él? gyerekeinkhez, hogy közelebb legyünk hozzájuk. Andyék maradtak Los Altosban. A Sierra el?hegyeiben sikerült találni egy házat egy tó partján, ami bizony elég ritka a száraz Kaliforniában. Így a saját mólónkhoz van kötve a motorcsónakunk, építettünk egy csónakházat a parton és egész nyáron ide jár a család a hétvégeken, élvezni a viziéletet. A tó nem nagy, 3-4 km hosszú, de elég jól lehet rajta vízisízni. Nekem a kajakozás a nagyobb élvezet, meg az úszás a medencében, amit Péter végre el?ször saját maga tervezett és építtetett. A ház egy tölgyfa és feny?erd?vel fedett dombos telken van, sok vadállattal és rengeteg madárral. Inkább birtoknak lehetne nevezni. Ugyan van két szomszédunk, de házaikat az erd?t?l alig lehet látni. Van egy vendégházunk is, ahova családtagjainkat szívesen látjuk. Igazán a természetben élünk. Los Altos 2-3 órai vezetésre van t?lünk, s gyakran járunk le, dolgainkat elintézni. A Compool épület ki van adva, ez a nyugdíjalapunk. Építtettünk egy másik ipari épületet is, közel Erikáékhoz. Erika férje Bryan alapított ott egy vállalatot, amit aztán eladott. Most ki van adva, legalább is nagy része.
Ahogy leírtam életünket az után, hogy elolvastam a Varga nagyapa történetét, nem lehet nem meglátni a párhuzamot Péter és nagyapja között. Igaz, Péter Bébá tanításait tartja legfontosabbnak élete alakulásában, de sikerének titka szerintem az, hogy mindenhez hozzá tudott nyúlni, mindenhez értett, nem bánt kozkáztatni, imádta, amit csinált és valami különös üzleti érzéket örökölt a Varga ágon. Érdekesnek tartom azt is, hogy Péter nagyapja életének részleteir?l nem is igen tudott, ?t mindig inkább a technikai dolgok érdekelték, de mint nagyapja, ? is nagyon rendesen bánt a munkásaival, kölcsönöket adott nekik házvásárlásra, jól fizette a jó munkát, imádták is és nagyon h?ségesek voltak dolgozói. Karácsonykor meg volt hívva az egész vállalat ünnepi ebédre, nyáron egy uszoda összejövetelre, amikor f?ztem nekik általában magyarosat, amit nagyon kedveltek. Ezért is volt olyan nagy élmény olvasni, Bébá által írott és Csaba által elküldött életrajzát a Varga nagyszül?knek, mert én azonnal megláttam a párhuzamot. Az egyetlen, de óriási nagy különbség, hogy mi egy békés korban élünk egy gazdag országban és eddig legalább is „nem jöttek be az oroszok”...ez bizony nagy szerencse. Viszont ennek az volt az ára, hogy sok-sok évig nem tudtuk a családjainkat látogatni, anyáink nem játszhattak unokáikkal, csak a ritka látogatások alkalmával. Gyerekeink megtanultak magyarul, de csak egyszer? szinten. Kés?bb értelmes témákat már fordítani kellett. Ennek ellenére, mióta feln?ttek büszkék magyar eredetükre és imádják a magyar ételeket. (Ahogy írok, éppen most telefonált a 8 éves Karina, hogy bundás almát készít, kéri a pontos receptet.) De a legnagyobb kedvenc a gombóc, azt mindig ennének...
Sajnos valami rosszat is örökölt Péter az Apjától. 2 évvel ezel?tt tudtuk meg, hogy hólyag rákja van, amit szerencsére egészen kezdeti állapotban találtak meg. Ez úgy ért minket, mint a derült égb?l a villámcsapás. Különösen azért, mert évtizedek óta nagyon egészségesen élünk, (betegség megel?zés az egyik f? érdekl?dési köröm,) s ez annyiban sikerült is, hogy 70-es éveink közepén egy-egy orvossággal, minden komoly betegség nélkül aktívan éltünk eddig. Most Péter többszöri sikertelen immunotherapia után orvosi ajánlatra úgy határozott, hogy Április 27.-én kiveszik a hólyagot a prostatával és egy 20 cm-es vékonybél átültetésével, kivezetik a vizeletet a hasfalán keresztül, ami egy muhólyagban fog gy?lni. Ez nem egy öröm, de jó remény van rá, hogy ezzel a megoldással még sok-sok évig egészségesen élhet. Ezt kívánjuk mindannyian..
Az utolso ket ev nagyon nehez volt szamunkra. Az operacio kovetkezmenye sok problemat eredmenyezett. A vesevezetekek beszukultek a gyogyulas alatt. 7-szeri beavatkozassal sikerult kitagitani oket. Tobb honapig tartott a folyamat es nagyon legyengitette Petert. Emlekezokepessege is megszenvedett. Lassan a sajatmaga altal tervezett es beepitett muszereket sem tudta kezelni, ami bizony szivfajdito volt szamunkra. Azert annyira jol lett, hogy elmentunk Svajcba es Magyar orszagra tavaly szeptemberben.Utunk alatt 85 csaladtaggal es barattal talalkoztunk amit Peter is nagyon elvezett. Az iden uj problemak jelentkeztek. Aprilisban kivizsgaltak . A CT eredmenye sajnos azt mutatta, hogy tobb szerven lathato attetelezes van,valoszinuleg az eredeti tumor jott vissza. Egeszsegi allapotara valo tekintettel lebeszeltek arrol, hogy drasztikus kezelest probaljunk, hiszen a holyagjaban levo rosszindulatu sejteket sem sikerult legyozni. Visszakoltoztunk Auburnbe, ahol egy masik Oncologia csoport vizsgalta meg es hasonlo kovetkeztetesre jutott. Probaltunk alternate kezelest, Erika mindent elkovetett, hogy meg nem a piacon levo orvossaggal kezeljek, de annyira gyorsan gyengult hogy kiszaladtunk az idobol. Vegul is az utolso par heten arra kellett koncentralnunk, hogy fajdalom mentesen es kenyelmesen elje eletet. Gyerekeink hozzank koltoztek es allandoan korulvettuk szeretettel, mindent megszereztunk ami egy kicsit is konnyebbe tette napjait. Meg a kis unokaink is meghato figyelemmel simogattak, orakig ultek mellette es batoritottak Nagypapajukat. Peter nem akart korhazba menni,igy a korhazat hoztuk hozzank.Erika es Miki oriasi segitsegemre voltak es vannak. Utolso napjaiban egy korhazi agy kerult a kedvenc szeke helyere, hogy tovabb elvezze a kilatast . Vegul is annyira elgyengult, hogy mar nem tudott enni sem, lelegzese lelassult es 17.-en delutan 4 ora 35 perckor bekesen vette utolso lelegzetet. Mintha igy tervezte volna,csak Erika, Miki es en voltunk az agya mellett.
Peternek nem kellett aggodnia, hogy mi lesz velunk. Egy eleten at tarto munkajanak es elorelatasanak eredmenyekent mindenrol tudott gondoskodni, nem csak mostani csaladja de meg az utodaink is biztonsagban elhetnek.
Mindannyian halasak vagyunk Peter eleteert es koszonjuk, hogy volt es van......